Sziasztok!
Ma van pontosan két éve, hogy megjelent az Imagine Dragons második lemeze, a Smoke + Mirrors!
Hihetetlen, hogy már két éve volt, most pedig már hamarosan jön a következő album!
Egy kicsit visszautazunk az időben, és visszaemlékezzünk, milyen is volt a Smoke + Mirrors korszak.
A lemez tehát 2015. február 17-én látott napvilágot, és a megjelenést követően elég vegyes értékelést kapott a kritikusoktól, a Billboard magazin 200-as listáján azonban mégis első helyen debütált az Egyesült Államokban, csakúgy mint az UK Album Chart és Canadian Albums Chart listákon. Azóta arany minősítést ért el az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Mexikóban és Brazíliában. Három kislemez jelent meg az albumról, az I Bet My Life, a Shots és a Gold. 2016 novemberéig 1 200 000 példány kelt el a világon.
Még korábban, az album megjelenése előtt, Dan Reynolds úgy nyilatkozott a lemezről a Rolling Stone magazinnak, hogy más lesz, mint a Night Visions, abban ugyanis nagy volt a hiphop hatás, a Smoke + Mirrors azonban inkább rockosabb hangzású, amit természetesen immáron meg is erősíthetünk.
2015 áprilisában az Imagine Dragons világkörüli turnéra indult, mely során 108 koncertet adott. Rendkívül látványos showjaikat hatalmas siker övezte, személyes tapasztalatom szól amellett, mekkora bulit tudnak csinálni, és olyan szenvedéllyel adnak elő a színpadon, hogy garantáltan elvarázsol és magával ragad.
A július 4-i Torontóban tartott koncertből koncertfilm készült, és Imagine Dragons: Smoke + Mirrors Live címmel jelent meg.
Végezetül pedig itt az lemez tracklistje, mely mellé további dalok jelentek meg deluxe változatokon.
Sziasztok! Nem hétköznapi hírrel érkeztem, ugyanis azon kívül, hogy a srácokidőről-időre tweetelnekvalamit azúj zenéről, idézgetnekaBeliever-ből, valamint hétköznapi gondolatokat osztanak meg a világgal, semmi mást nem tudok megemlíteni.
Ennek ellenére azonban egy olyan elképesztő dologgal szembesültem a minap, hogy muszáj beszámolnom róla az oldalon, mondjuk elég rendesen köze van az Imagine Dragonshoz, szóval nem olyan különleges dolog, de na.
A tegnapi nap folyamán ugyanis aThe Vampire Diaries(Vámpírnaplók) hivatalos közösségi oldalainpublikáltak egy előzetest a sorozat legeslegutolsó részéhez, melyben felcsendül aDreamaz Imagine Dragonstól, és bár egy igazán rövid videóról van szó, hatalmas öröm volt számomra, mivel minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy eza sorozat megváltoztatta az életemet, elképesztően szeretem, és akkor még itt van ez is.
Mivel feltételezem, nem mindenki szereti vagy hallott a sorozatról, itt egyrövid kis ismertető:
A sorozat Elena Gilbert életéről szól, aki szerelmes lesz a titokzatos új diákba, Stefan Salvatore-ba. Később kiderül róla, hogy vámpír, és innentől kezdve kapcsoltuk egyre bonyolultabbá válik. Pláne, hogy visszatért a városba Stefan bátyja, a szintén vámpír Damon, aki később csak mint öccse, érdeklődést mutat majd Elena felé. Kiderül, hogy Elena régi közös szerelmük, Katherine hasonmása, aki végül visszatér a városba a testvérek és a lány elleni tervekkel.
Azelőzetest itt találhatjátok:
Ha pedig kedvetek támadna meghallgatni a dalt, alább találhattok egy videót, valamint ha letöltenétek, aMEDIAmenüpontban megtalálhatjátok az egész Smoke + Mirrors albumot.
Sziasztok!
Az utóbbi napokban több rádiós interjú is megjelent, ezek közül egy olyat választottam, ami a zenére fókuszál, így megtudhattok pár érdekességet a Super Bowl-os Nintendo reklámról, a Believer-ről, valamint az új albumról is.
Alyssa, az FM 949 - San Diego's Alternative egy rádiósa lehetőséget kapott arra, hogy Dan Reynolds-dzal beszélgethessen a következő albumukról.
A híváskor Danék éppen egy felvételt fejeztek be a stúdióban, illetve kiderült, hogy a frontember nem látta a Super Bowl alatt leadott Nintendo reklámot, amiben új single-jük, a Believer csendült fel, mert éppen repülőtéren volt; mivel ekkor egy videoklip forgatása miatt volt úton, és bár hivatalosan nem nevezte meg, melyik dalról van szó, nyilvánvaló, hogy a Believerről beszélt. Családja egyébként videókat küldtek neki arról, ahogy az említett reklámot nézik.
Ha már annyit emlegettem ezt a dolgot, érdemes szót ejteni arról, hogy a Super Bowl alatt a Believert shazamolták legtöbben, és erről Alex Da Kid, az Imagine Dragons producere is megemlékezett egy tweet keretein belül:
Alyssa rákérdezett arra is, milyen inspiráció rejlik a Believer mögött.
A dal tükrözi a rögös időszakot, amit átéltem mentálisan és fizikailag is (...). A depresszió fontos eleme (...). Ez volt a megfelelő szám ahhoz, hogy elindítsa az új albumot, aminek hangzása teljesen új (nagyon izgatott emiatt).
Dannek 3 szóban kellett jellemeznie az új lemezt, ami az "új szemléletmód", és hozzátette, hogy mielőtt megosztanák saját véleményüket, először a rajongókéra kíváncsiak.
Szóba került a sok játék és rejtély is, amin Dan csak nevetni tudott. Alyssa szerint a rajongók meg vannak győződve arról, hogy az új artworkben (ikon, fejléc) rejtett üzenetek vannak, de az énekes nem erősített meg semmit.
A rajongóink elképesztőek, a legszenvedélyesebbek, imádjuk őket és imádjuk a lelkesedésüket bármiről legyen is szó.
jegyezte meg Dan.
Hogy miért a Believer lett az első single? Ez a dal a tökéletes váltás a Smoke + Mirrors, valamint a következő album között; a sötét időszakból (melyet Dan élt át az utóbbi időben) egy reménnyel telibe léptek át. Immáron egészséges környezetben van, és ennek megünneplése számára a Believer.
Dan számára mindig nagyon izgalmas egy dal életre kelése. Alyssa érdeklődött az Imagine Dragons nevéről is, ugyan nem konkrétan, csak csupán magáról a titoktartásról.
Egy előadó mindig mindent kifejt a világnak, legyen szó a bandáról vagy a zenéről, ezért jó, ha van egy olyan dolog, amit az együttes megtart magának, ez a mi titkunk, és ez összeköti az Imagine Dragonst.
A rádióbeszélgetés során Dan részletesebben nyilatkozott, csak mivel telefonon keresztül beszélt, egyes dolgok számomra nem voltak világosak, így "csak" a lényeget olvashattátok el.
Mindezek alapján pedig valószínűsíthető, hogy hamarosan megjelenik a Believer videoklipje, az albumról meg újabb és újabb információk látnak majd napvilágot.
Sziasztok! Tegnap óta sajnosnem sok minden történt az Imagine Dragons körül, azonban előkerült pár kép2015-ből, amiket a Smoke + Mirrors észak-amerikai turnésorán készített Alexandra Sermon, Wayne Sermon felesége, két gyönyörű gyermekük édesanyja.
A képekre kattintva megnézhetitek az összes megjelent fotót.
Mint láthatjátok, nemcsak a házaspár tűnik fel ezeken, hanem egyes képeken megjelenika banda többi tagja,Dan Reynolds, Ben McKeeésDaniel Platzmanis. Ha esetleg megcsodálnátok Alexandra fényképeit, bekukkanthattok blogjáraITT.
AzALT 92.9 Boston's Alternative rádióegy tweetben erősítette meg, hogychatelni fognak az Imagine Dragons frontemberével, Dan Reynolds-dzal, úgyhogy ha ez megjelenik, elhozzuk nektek az interjút.
Sziasztok!
Ez ma már a második bejegyzés, de sosem lehet elég az Imagine Dragonsból, nem igaz?
Mint azt a címből is láthatjátok, Twitteren történő eseményekről szándékozok beszámolni, szerencsénkre szeretett bandatagjaink meglehetősen aktívak ezen a felületen, így elég gyakran láthattok majd ehhez hasonló bejegyzéseket.
Kezdjük azzal, hogy új daluk, a Believer megjelenésekor a fiúk kicsit felfrissítették profiljaikat, ugyanis vadonatúj artworkjüket felhasználva, fejlécet és ikont is cseréltek.
Egyedül Waynenem frissített, ő alapjáraton sem túl aktív Twitteren, legutoljára ezt tweetelte január 17-én:
Itt valószínűleg elírta az "our"-t, így lett belőle "out", hiszen ennek a tweetnek a jelentése a javítással: "A következő albumunk.....igen.....".
Dan Reynolds tegnap este kirakott egy videót, melyben kislánya, Arrow, elénekel az együttes legújabb dalából, a Believerből, egy részletet, és szerintem mindenki egyetért abban, hogy elképesztően aranyos, a verziót pedig akár ki is lehetne adni, elvégre egy akusztikus előadás ebből a dalból igazán csodás lenne, Arrowból pedig egyszer még tehetséges és nagysikerű énekesnő válhat.
Halsey, aki a fiúk jó barátja (kapcsolatukról a jövőben olvashattok majd az oldalon), így reagált a rettentően édes videóra:
this is the most precious thing i have ever gotten the privilege to witness pls tell arrow i love her n miss her very much n shes so special https://t.co/oqIRxyxbpO
A tweet nagyjából úgy fordítható, hogy "ez a legdrágább dolog, amit valaha láttam, kérlek, mondd meg Arrownak, hogy szeretem őt, nagyon hiányzik és nagyon különleges".
Egy Spotify hír is említésre méltó, tegnap ugyanis az Imagine Dragons hivatalos Twitter profilja osztotta meg azt, hogy a Believer bekerült a #RockThis lejátszási listába, ráadásul az együttesről készült fotó látható a lista képeként. A playlistet megtekinthetitek itt:
Ma éjszakaegy képet tweeteltek ki a srácok, mely egy hármast ábrázol aBeliever borítójának stílusában, és valószínűleg a3. albumra utal.